Úszómesterként az óceánon túl

Úszómesterként az óceánon túl

Iveta és Standa a főiskolás könyveiket úszódresszre cserélték és az USA-ba repültek. A mai dupla beszélgetésből ezért bátorság és lelkesedés érződik. Hihetetlen motivációs olvasás, ha ti is épp azon gondolkodtok, hogy neki e vágtok a világnak:-)

Standa,Ivett - kezdő kérdés: bemutatkoznátok nekünk és elárulnátok, hogy mi jár most a fejetekben?
 
Iveta: Ivetának hívnak és utolsó éves diák vagyok a főiskolán nemzetközi kapcsolatok szakán. Három éves folytonos munka után, jelenleg az iskolával és a vele járó kötelezettségekkel foglalkozom. Lassan diák cserére készülök Pétervárra, mely jövő februárban kezdődik.
 
Standa: Az én nevem Standa, szeptemberben utaztam haza külföldről és jelenleg a kalandot egy átlagos életre akarom cserélni Csehországban. (nevetés)
 
Mi vezetett titeket ahhoz, hogy elhagyjátok az iskola padjait, úszódresszt öltsetek és az óceánhoz utazzatok?
 
Iveta: A külföldi munkáról már a főiskolába való jelentkezésem óta álmodtam, de mindig jelen volt valamiféle fék, vagy emberi vagy más alakban, ami miatt ezt az eltökéltségemet mindig elhalasztottam.
Erős motiválás múlt éven ilyen tájt érkezett, az osztálytársam személyében, aki minden szünetben arról áradozott, hogy milyen jó volt külföldön úszó mesterként. Ezt a motivációt Mártinak hívják, akinek ilyen módon is köszönöm az összes információt, melynek alapján otthagytam a harmadik éve folytatott munkámat a banknál, valamint ideiglenesen eltávolodtam a családomtól és barátomtól.
 
  
 
Standa: Én végül az úszónadrágom másfél évig viseltem. Összesen úszó mesterként 3x voltam az USA-ban, a második és harmadik év között Ausztráliában voltam. Az első nyáron hosszabb időre akartam kiutazni. A döntésemben, hogy mit csináljak a tanulmányaimmal, végül az iskola “segített”, a mérnöki felvételi dátummal, mely a szünidő felében kellett volna, hogy legyen. Ez megakadályozta volna a kiutazásomat, de mivel nekem az utazás volt a fontosabb, így ez is nyert. Mivel, hogy mikor menjen az ember ha nem akkor, amikor sem a munka sem párkapcsolat de még a pénz sem áll az útjában?
Máskülönben az egész mögött más valakik álltak, akik már gyermekkorom óta motiváltak.
 
 
Mennyi időt szenteltetek a felkészülésetekre a medencében? Muszáj voltatok valamilyen határoknak és feladatoknak is eleget tenni? Mi volt a legnagyobb kihívás miközben az úszó technikát gyakoroltátok?
 
Iveta: Gyerekkorom óta imádom a vizet, ezért az úszás és más vízi dolgok nem idegenek a számomra.
Egy gyenge pontom viszont mégis csak lenne, az pedig a vízbe merülés nagyobb mélységbe. Ezért az elején megijedtem az úszó mesteri tanfolyamtól, melynek az abszolválása egy igazolás melyet az amerikai vörös kereszt ad, ehhez az alábbi dolgokat kellett teljesíteni:
  • 300m úszás (100 m gyorsúszás, 100m mell, 100 m szabad stílussal) idő korlát nélkül
  • 20m úszni, a felszínre hozni egy 5kg tégla darabot kb. 3,5 m mélységből és háton úszva kihozni a tárgyat a startvonalra
  • rövid interjú angolul
Ahogyan azt már említettem, mélybe való merülés nem az erősségem, így a tégla a rémálmommá vált! Abban a percben rendszeresen kezdtem látogatni az úszómedencét, ahol különböző tippeket és tanácsokat praktizáltam, melyek a kezdő búvároknak alkalmasak, de sajnos a nyomással a füleim nem tudtak kiegyezni. 14 napos sikertelen edzés után orvoshoz fordultam, aki tablettát és cseppeket adott az orromba, hogy az orr és fül üregek megengedjenek… és lám egy hét használat után hétköznapi búvár vált belőlem.
 
A tanfolyamon a tégla helyett játékot kellett kihalászni, de sokkal nehezebb volt úszni vele a kéz segítsége nélkül háton kb. 15 méteren keresztül.
 
  
 
Standa: Gyerekkoromban versenyúszó voltam, így nem volt nehéz dolgom és az 500 méterre kellett koncentrálnom 10perc alatt, ami a feltétele annak, hogy tengerparton úszó mester lehess. Végül a dolgom az amerikai medence hossz könnyítette meg, ahol 50m helyett, 20 méteres medencében próbáltak ki minket, ami több mint egy perccel jobb időt hozott a számomra.
 
Most pedig az USA-ba utazunk, milyen volt egy klasszikus napotok? Mennyi időt töltöttetek munkával és mennyi időt utazgatással az államokban?
 
Iveta: Szinte egész nyarat a medence mellett töltöttem, mely egy úszó mester számára volt tervezve, így mindenre egyedül voltam ami a medence karbantartását és az úszókra való vigyázást illeti. A medence megnyitása előtt reggelente kb. egy órán keresztül a tisztításával foglalkoztam. A nap többi részében síppal a nyakamban, állva, ülve vagy fekve, szavakkal vagy nélkül a vendégeket figyeltem és minden két órában a víz PH értékét és a klór tartalmát teszteltem.
Az életmentő egyenruhát egy héten 6x kellett felvennünk és minden egyes munkanapon 8km bicikliztem a medencéig. Három hónapos munka után egy hat tagú csapattal nyugat USA-ba vettük az irányt, utazás és környék felfedezés céljából, mely 20 napig tartott.
 
  
 
Standa: Reggel hat órai ébresztővel kezdődött, minőséges reggelivel majd a partra vettem az irányt. Ott első két órában a napozó ágyakat és napernyőket készítettük elő, amiket estenként össze kellett rakni. Haza kb. hatkor értem. Egész idő alatt arra kellett figyelnem, hogy nehogy valaki megfulladjon és a szabályok betartására és ezt mind a hét összes hét napjában. Azután egy hónapot utaztam. Általában egyedül. Eleinte megnéztem a nemzeti parkokat nyugat USA-ban. Második éven Ausztrália felé utazva megálltam Kubában, Hawaii-on és Alaszkában.
 
Standa Go-pro kamerát vitt utazására, megéri megnézni :-)
 
 
Mi volt a legérdekesebb a munkátokban és mivel leptek meg az USA-beli lakosok a legjobban?
 
Iveta: A munkán legjobban az lepett meg, hogy abszolút nem egy unalmas munka. Az amerikaiaknak teljesen más hozzáállásuk van az úszó mesterekhez mint Európában. Nagyon értékelik azt, hogy elhagytuk otthonainkat, felnéznek ránk, hogy megtanultunk és akarunk angolul kommunikálni és hősnek tartanak, amiért életeket mentünk és képesek vagyunk minden nap nyolc órán keresztül dolgozni. Szinte naponta megszólítottak és megköszönték vagy megdicsértek a jól elvégzett munkámért. Lehet, hogy nekünk úgy tűnik, hogy nem csinálunk hú de milyen nagy dolgokat, de a helyi lakosok szemében úszó mesterek vagyunk nagy “Ú”-al, akiket motiválnak szavakkal vagy finomságokkal akár egy nap több alkalommal is. Ezen felül mindig jó a kedvünk, mivel mindig süt a nap és jó meleg van, más részről pedig az amerikaiak állandóan mosolyognak ránk és pozitív energiát sugároznak felénk.
 
 
Standa: Az amerikaiak tényleg nem tudnak jól úszni, de a reakciójuk elég jó, hogy gyorsan segítséget hívjanak, mielőtt még fuldokolnának. Ami magát az USA-t illeti, olyan mint az összes többi állam, megvannak a saját pozitívumai és negatívumai. Olykor hiányzik a paraszt ész és a felelősség tudat önmagukkal szemben, a másik oldalról viszont nagyon tetszik a nyíltságuk, kedvességük.
 
Gondolkodtatok már azon, hogy az USA-ban telepedjetek meg? Miféle dolgokat importálnátok hozzánk?
 
Iveta: Amerikában a nyár egyedi és felejthetetlen volt, de őszintén soha nem gondolkodtam azon, hogy itt maradjak. Ahogyan azt nálunk is mondják , hogy az igazi Amerika itthon van, így vallom én is. Nagyon remélem, hogy utazom majd még az óceán mögé, de nem letelepedés céljából. Leginkább amit behoznék tőlük az az optimizmus, együttérzés, készség, őszinteség, biztonsági intézkedések, minőség, olcsó sport ruházatuk és a delfinekkel teli óceán. 
 
Standa: Nem nagyon. Minél többet utazom, annál inkább ragaszkodom a szülőföldemhez. Amíg nem ismertem a dolgok másik oldalát, nem tudtam igazán értékelni a hazámat. A részemről semmit sem importálnék, a különbségekben látom az utazások varázsát.
 
 
Mi hiányzott nektek itthonról USA-ban?
 
Iveta: Egyértelműen a kulturális emlékek, dolgok. Ami az ételt illeti, nagyon hiányzott a pékáru, a túró, a nagy sajt választék, a jó csokik és a borok, valamit a tészták és a rizs.
 
Standa: Kenyér és sör (nevetés). 
 
Mit nyújtott nektek a államokban való tartózkodás?
 
Iveta: Külföldi tapasztalatok, legyenek pozitívak vagy negatívak, mindig fontosak. Megtanultam a dolgokat értékelni, amelyeket azelőtt automatikusnak tekintettem, megtanultam kezelni a válsághelyzeteket és tisztázni a prioritásokat. Büszke vagyok rá, hogy képes voltam elhagyni a komfort zónámat és a Work and Travel programot választottam.
A legfontosabb célom az angol nyelv fejlesztése volt, ami sikerült is és meglepetten vettem észre, hogy milyen könnyen ment a mindennapi kommunikáció segítségével. Beszélni fogtok ha akartok ha nem. Valamit akadtak helyzetek, amikre előtte soha nem gondoltatok volna.
Megismerkedtem rengeteg nagyszerű emberrel, akikkel máig is kapcsolatban vagyok.
 
Standa: Új nézőpont, megtanultam a dolgokat más szemszögből nézni, segített az önismeretben és természetesen fejlesztette az angol tudásom. Sok új barátot szereztem a világ minden tájáról, új élmények, emlékek és dolgok amire az iskola soha nem fog megtanítani.
 
Mit üzennétek azoknak, akik még mindig bizonytalanok az utazással kapcsolatban?
 
Iveta: Ha szeretnéd összekötni a kellemeset a hasznossal, azaz a munkát a szórakozással, utazással, ismerkedéssel és van kedved fejleszteni önmagad, megtanulni angolul, emeled meg a feneked és az ész társulni fog :-)
 
Standa: Induljatok! Felejtsétek el a racionális érveket és egyszerűen csak menjetek. A félelem leküzdése megéri!
 
Standa, Iveta, köszönjük a ránk szánt időtöket és tapasztalataitokat! Kívánok nektek még több élményt utazásaitok során ;-)
 
Ancsa a Sporteon csapatából
 
 
 
 




X