Mivel szereljük fel gyerekeinket, a vízhez

Mivel szereljük fel gyerekeinket, a vízhez

Nyár és víz, strand, tenger és tavak, elengedhetetlenül összetartoznak. A felnőtteknek mindenek előtt felfrissülést nyújtanak a forró napokon, a gyerekeknek pedig leginkább szórakozást. Ahhoz, hogy a kicsinyeket ne kelljen féltenünk, vásároljon az úszás kezdeteihez, megfelelő felszerelést és élvezze együtt gyerkőceivel a meleg nyári napokat.


 

A nehéz kezdetekhez

A gyerekek egy percet sem tudnak nyugton maradni és a vízben nagyon energikusak. Az első tempók erőt, kitartást és elszántságot kívánnak. Azért, hogy ne kelljen aggódnia gyermekéért és megfelelő támasz lehessen a víztől való félelem leküzdésében, valamint megszerettesse az úszást, szerelje fel gyermekeit a megfelelő és közkedvelt felszerelésekkel, úszáshoz.

A felfújható úszógumik lassan kimennek a divatból, mivel a hab anyagból készült övek sokkal praktikusabbak. Az övet a gyerek dereka köré kell csatolni, így nem kell attól aggódni, hogy kicsúszik belőle. Az öv hab anyagból készült, így nem kell félnünk, hogy a vad játszás közben kilyukadna és elvesztené funkcióját. Az egyes részeit az övnek, fokozatosan eltávolíthatjuk, az úszás folyamatos tökéletesítésével, addig míg a gyermek nem úszik teljesen önállóan. Az övek méretei: 85, 100 és 130 cm.

A legkisebbeknek

Az 1-től 6éves korig terjedő kicsiknek, is tartogatunk egy kitűnő segédeszközt, mely maximális biztonságot nyújt. Ez az úszómellény, mely szorosan körülöleli a gyerek testét, nem gátol semmiben és a felhajtó erejének köszönhetően, fent tart a vízen. Abban az esetben, ha gyermeke nagyon félne a víztől, a mellény kombinálható az úszóövvel vagy karúszóval, így az elmerülés tényleg nem veszélyeztet.

Kalsszikus - karúszók

Ki ne ismerné őket, a gyerek karúszók nagyszerű segédeszközök. A klasszikus felfújhatóson kívül, hab anyagból készült karúszókat is kínálunk. Ezek ellenállnak a súrlódásnak és kilyukadásnak, valamint a méretük is kisebb, így kényelmesebbek és praktikusabbak.

Hogy jobban lássanak!

Ha gyermekeivel a tengerhez készül, a bőröndjeikből ne hiányozzon a szemüveg. Gyerek úszószemüvegek úgy lettek kialakítva, hogy kényelmesek legyenek, a gyerekek önállóan felvehessék és a kilátás bennük tökéletes legyen. Ajánljuk az Aqua Sphere Seal Kid-et vagy a Speedo Rift Junior-t.

Vízből egyenesen a melegbe és szérazba

A gyerekek leginkább az egész napot a vízben töltenék, megállás nélkül. Egyáltalán nem aggasztja őket a lila száj és a libabőr. Ebben az esetben a szülőknek kell közbelépni és a kis vízipókot kihúzni a vízből. Ilyenkor nagyon jól jönnek a sportos, gyorsan száradó törölközők, de a kis úszóink biztosan jobban örülnek majd a kényelmes poncsónak, mely tökéletesen felszívja a vizet és felmelegít.

Továbbá tartogatunk még a gyermekek számára sokféle vízi felfújható játékot, vízi nudlit. A legdontosabb viszont, hogy gyermeke mindig szem előtt legyen! Élvezze ki a nyarat!

 
 
 




X